Életvezetés

Az életvezetés - lényegre törő megfogalmazásban - az a sajátos, ránk jellemző, egyéniségünket meghatározó mód, ahogyan a mindennapjainkat éljük, egyfajta viselkedésforma, magatartás, amely a különféle szükségleteink (fiziológiai, biztonsági, szociális, társadalmi, kulturális, esztétikai, stb.) kielégítése érdekében végzett tevékenységek bonyolult rendszeréből áll össze. Ilyen például a kommunikáció, tanulás, készségfejlesztés, munka, társas együttlét, közlekedés, fogyasztás, hobbi, sport, szórakozás; a felsorolást hosszasan lehetne még folytatni.

Életvitelünkre nagyon sok minden hat: szükségletek hierarchiája, életkor, nem, tanult viselkedésformák, iskolai végzettség, egészségi állapot, anyagi lehetőség, értékrendszer, példaképek, szülői minták, családi hagyományok, nemzeti tradíciók, kultúra, vallás, és még számos más tényező.

Annak megválasztása, hogyan éljük az életünket - azaz hogyan kombináljuk egymással a különböző szükségleteink kielégítésére irányuló tevékenységeinket -, lehet tudatos és tudattalan döntés is. Életvezetésünkre sajnos többnyire az utóbbi jellemző, javarészt szokások, rutinok, sémák irányítanak bennünket. Robotpilóta üzemmódba kapcsolva létezünk, napról napra egy jól begyakorolt, ismétlődő, cselekvéssorozatot hajtunk végre.

Minden változik, mi nem. Észre sem vesszük, de a különböző szituációkra, élethelyzetekre ugyanolyan a válaszreakciókat adunk, mint amilyeneket a múltban is adtunk. Nem korrigálunk, nem alkalmazkodunk. Mivel mindig ugyanazt tesszük, az eredmények is mindig ugyanazok lesznek, amelyekhez lassan, de biztosan hozzászokunk, sőt, azokhoz öntudatlanul egyre inkább ragaszkodni kezdünk. Ennek oka az, hogy a megszokott dolgaink komfortzónát vonnak körénk, amelyek a stabilitás, az állandóság, és a biztonság illúzióját keltik.

Ha mindez nem generál személyes, illetve kapcsolati feszültséget a mindennapjainkban, vagy ha mégis, azt kezelni tudjuk, ha életünk minősége így is kielégítő a számunkra, és ha elfogadjuk, hogy a kényelmet választva sosem tudjuk meg, igazából mire lennék képesek, akkor nincs gond.

Probléma abból fakad, ha a belső programunk vezérelte tevékenységeink nem az általunk vágyott állapotot eredményezik. Életvezetésünk tudattalan automatizmusa meggátolja az előrejutásunkat: valamit nagyon el szeretnénk érni, de annak még a közelébe sem jutunk. Megtorpanunk egy ponton, elkezdünk helyben járni, de nem értjük, nem tudjuk, miért, annak ellenére, hogy az élet ismétlődő "leckék" formájában folyamatosan jelzi felénk, hol akadtunk el az utunkon.

Előfordulhat, hogy valamilyen - legtöbbször gyermekkori - trauma okoz zavart a viselkedésünkben. Korai sérüléseink tudattalanul befolyásolják az életvitelünket. Sebeink, fájdalmaink, rossz emlékeink túlságosan érzékennyé tesznek bennünket, ami miatt torzítva értelmezzük a valóságot és helytelenül reagálunk bizonyos történésekre, akár még jelentéktelen, ártalmatlan helyzetekben is.

Mivel tudatosság híján nincs rálátásunk ezekre a folyamatokra, gyakran azt hisszük, hogy mások, vagy különböző szerencsétlen körülmények az okai kudarcaiknak. Ez a hitünk idővel sziklaszilárd meggyőződéssé válhat, főleg akkor, ha a környezetünkben élő, velünk egy cipőben járók még meg is erősítik a nézetünket. Mondatainkban egyre sűrűbbé válnak a „ha…”, „bárcsak…”, „miatta…”, „volna…”, „majd…” szavak. Minél többször használjuk ezeket, annál gyakrabban tapasztaljuk meg a negatív visszahatásukat. Nem is feltételezzük, hogy a gondolkodásunk és a cselekedeteink megváltoztatásával módunkban állna másképp élni. Másra hárítjuk a felelősséget - ezzel együtt az irányítást is rajtunk kívül álló erőknek engedjük át. Sodródni kezdünk.

Mindennek a hosszú távú eredménye az, hogy az egész életünk kicsúszik a kezeink közül. A folyamatnak pedig - azon túl, hogy elveszítjük egy tartalmas, boldog, minőségi létnek a lehetőségét - destruktív, romboló hatása is lehet. Pl.: düh, frusztráció, harag, elégedetlenség, pesszimizmus, levertség, fásultság, kilátástalanság, félelem, közöny, elfojtás, depresszió, kapcsolati konfliktus, munkahelyi probléma, családi közösség felbomlása, testi betegség, stb. Szélsőséges esetekben ezekből aztán kialakulhat akár alkoholizmus, kábítószer élvezet, vagy egyéb más függőség is, ami már nemcsak a mi problémánk, hanem a környezetünk és az egész társadalom tragédiája is.

Ennél mindannyian jobbat érdemlünk. De ha változást szeretnénk látni az életünkben, ahhoz nekünk kell tennünk önmagunkért, mert helyettünk cselekedni senki más nem fog. Ki kell mozdulni a kényelmi zónánkból, el kell hagyni a megszokott mozgásterünket, át kell szabni az életvitelünket. Sokszor mindezzel tisztában is vagyunk, nagyon jól tudjuk, hogy mire vágyunk, milyen életet szeretnénk élni, de nem bízunk, nem hiszünk kellőképpen önmagunkban, nincs merszünk elindulni, kockáztatni. Helyette csak várunk, halogatunk, jobb időkben, kedvező feltételekben reménykedünk - miközben továbbra is ugyanúgy teszünk mindent. Sajnos be kell, hogy lássuk, többnyire mi magunk vagyunk a saját utunkban álló legnagyobb akadály.

Pedig az erő, amely a sorsunk tudatos irányításához szükséges, bennünk van, születésünk óta rendelkezünk vele. Segítségével szinte bármilyen nehézséget meg tudunk oldani, de csak és kizárólag abban az esetben, ha azt nem tagadjuk le. A probléma létezésének őszinte beismerése az első - és egyben legnehezebb - lépés a változáshoz vezető úton. Erről Carl Gustav Jung egy helyen így ír: "Semmit sem tudunk megváltoztatni anélkül, hogy ne fogadnánk el."

Meglehet, ehhez szembe kell néznünk a legnagyobb félelmeinkkel. A félelmeket általában ellenségnek tekintjük. Pedig nem azok. Hozzátartoznak az életünkhöz. Ha nem léteznének, sosem éreznénk késztetést arra, hogy változtassunk a helyzetünkön. Ha vesszük a bátorságot és szembefordulunk velük, két dolgot fogunk tapasztalni: egyrészt rájövünk, hogy az, amitől rettegtünk, nem is olyan hatalmas valami, mint amilyennek gondoltuk, másrészt felismerjük, hogy a félelmek értékes iránymutatók. Megvilágítják személyiségünk azon a területeit, ahol még dolgoznunk kell magunkon.

Ha ez sikerül, akkor nekiláthatunk megkeresni a háttérben meghúzódó okokat, amelyek miatt az adott probléma kialakult. Nagyon fontos, hogy ne elégedjünk meg felszínes látszatmagyarázatokkal! A legmélyebb gyökerek után kutassunk! Segíthet, ha megpróbáljuk magunkat és a helyzetünket egy külső szemlélő nézőpontjából látni, így objektívabb lehet a vizsgálat. Érdemes ilyenkor feltenni a következő kérdéseket is: Vajon az adott dolog miért volt számunkra annyira fontos, hogy ilyen sokáig életben tartottuk? Mi volt jó benne? Mit nyertünk általa? Mi célt szolgált? Ugyanis mindennek két oldala van: az a valami, ami akadályozott bennünket, lehet, hogy rejtett előnnyel is járt, és épp ezért ragaszkodtunk hozzá. Minél több részletet tudatosítsunk! Sokkal könnyebb meglátni az összefüggéseket, ha kellő mennyiségű információ áll a rendelkezésünkre.

Miután sikerült feltárni a nehézség valódi okait, hozzáláthatunk a megoldáshoz, a probléma felszámolásához. Ha úgy érezzük, hogy ez egyedül nem megy, akkor kérjünk segítséget. Biztos van néhány jó barátunk, akire számíthatunk és számos kiváló szakember is a rendelkezésünkre áll. Amennyiben vallásosak vagyunk, fordulhatunk az isteni gondviseléshez útmutatásáért és támogatásáért is. Minden rendelkezésünkre álló eszközt használjunk fel! Ne válogassunk! Az élet - ebben a testben és formában - túl rövid ahhoz, hogy egy probléma sokáig mérgezze a mindennapjainkat. Holnap már 24 órával kevesebb lesz hátra abból az időből, ami számunkra megadatott.

Létezik egy nagyon hatékony módszer, amihez akkor folyamodhatunk, ha az erőfeszítéseink ellenére sem jutunk eredményre. Ez pedig nem más, mint az elengedés. Az élet hol gyengédebben, hol erőszakosabban próbál megtanítani bennünket arra, amit az előrejutásunk érdekében tudnunk kell. A múltunk nem véletlenek sorozata, mindig azt kaptuk, amire szükségünk volt, és pont annyit, aminek az elviselésére még képesek voltunk. Minden nehézség, probléma a javunkat szolgálta, akkor is, ha fájdalommal jártak. Fogadjuk ezt el - utána pedig eresszük szélnek! Lépjünk tovább! Varázslatos módon, ha elengedünk valamit, az is elenged bennünket. Mihelyst feladjuk az ellenállást, a ránk ható erő is megszűnik létezni. Az elengedés szabaddá tesz, és utat nyit valami új beáramlásának.

Segíti az elfogadást és az elengedést, ha elsajátítjuk a jelenben élés szokását. Gyakran túl sok időt és energiát pazarolunk a múltbéli történéseken való rágódásra és a jövő miatti aggódásra. De a múlt már tovatűnt, a jövő pedig még messze van, egyedül a jelen pillanat az, ami számunkra igazán létezik. Emlékezni és tervezni is csak most tudunk, nem tegnap vagy holnap. A mai nap az, ami felett rendelkezünk. Ha megtanulunk a jelenre koncentrálni, a múlt zavaró emlékei és az elkövetkező idő félelmei szinte maguktól elhalványodnak.

Mindezek után új irányt jelölhetünk ki. Saját életünkhöz írhatunk egy másik forgatókönyvet. Megfogalmazhatjuk, mit akarunk máshogy csinálni, mit szeretnénk elérni, hová szeretnénk eljutni. Lehet, hogy az életvitelünkben ehhez csak egy kisebb korrekcióra lesz szükség, lehet, hogy több dolgon kell változtatnunk, és persze előfordulhat az is, hogy mindent meg kell reformálnunk. Azt azért tartsuk szem előtt, hogy minél nagyobb fordulatot veszünk, annál több személyre leszünk hatással szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt, ez pedig következményekkel jár.

Életünknek számos olyan területe van, ahol új célokat tűzhetünk ki: egészség - erőnlét, család - párkapcsolat, közösség - egyéb emberi kapcsolatok, munka - karrier, pénzügy - anyagiak, szabadidő - kikapcsolódás, tanulás - önfejlesztés, alkotó tevékenység - művészet, gondolkodásmód - beállítottság, magatartás - hozzáállás, határok - keretek, stb.. A céljainkat akár le is írhatjuk, vagy fotókból készíthetünk egy montázst, amely képek segítségével jeleníti meg azokat a dolgokat, amelyeket el szeretnénk érni. Száz emberből csupán ötnek van világosan megfogalmazott célja, és mindössze egynek vannak írásban is rögzítve a jövővel kapcsolatos elképzelései…

Amikor terveket kovácsolunk, érdemes odafigyelnünk, hogy a különböző céljaink egymással harmóniában legyenek, és ne haladják meg túlságosan az erőnket, a képességeinket. Vegyük számba azt is, hogy, milyen akadályokra számíthatunk, milyen esélyei vannak a megvalósulásnak, mi a fontossági sorrend, kik tudnak a segítségünkre lenni, szükség van-e tanácsadó szakember bevonására, stb. Adjunk magunknak időt a változásra, ne akarjunk mindent egyszerre, haladjunk lépésről lépésre. Minden egyes apró eredmény növelni fogja majd az önbecsülésünket, erőt fog adni a nagyobb volumenű elképzeléseink valóra váltásához. Akár úgy is tehetünk, mintha már el is értük volna a céljainkat. Ez talán elsőre mesterkéltnek tűnik majd, ám a pozitív tettetés nagyon erős energiákat hoz működésbe. A játékos színleléssel megteremtjük az alapot a valóság számára.

Haladásunkat érdemes időről időre felülvizsgálnunk. Minden tőlünk telhetőt megtettünk az előrejutás érdekében? Önfegyelmet gyakoroltunk? Eltökéltek voltunk? Elértünk valamilyen változást? Közelítettünk a céljainkhoz?  Egyáltalán azok fontosak még nekünk? Jól érezzük magunkat, miközben a megvalósításukon dolgozunk? Előfordulhat, hogy egy korábban vágyott állapot valami miatt idejétmúlttá válik. Ebben az esetben a görcsös ragaszkodásnak nincs semmi értelme. A korábbiak helyett tűzzünk ki újabb célokat. Legyünk rugalmasak!

Furcsa módon mihelyst száz százalékosan elköteleződünk valami mellett, kiegyenesedik az út előttünk. Hirtelen olyan lehetőségek nyílnak meg előttünk, olyan eseményeknek leszünk a szereplői, és olyan emberekkel kerülünk kapcsolatba, amelyek mind közelebb vihetnek bennünket az elképzeléseinkhez, feltéve, ha élünk a kínálkozó alkalommal. Ha így teszünk, egyre több „szerencsés véletlent” fogunk tapasztalni az életünkben.

Minél többször ismételjük ezeket a lépéseket, annál inkább a szokásainkká válnak, szinte észrevétlenül beépülnek a napi tevékenység repertoárunkba, életvezetési stratégiánkba. A régi minták idővel felülírhatók. Olykor visszavágyunk a korábbi állapotunkba, sőt, akár újra elvéthetjük a hajdani hibáinkat. Nem baj, ez teljesen természetes, emberek vagyunk, néha megbotlunk. Ha így történne, fogadjuk el, éljük meg, ami van, és térjünk vissza a céljainkhoz. Tartsuk szem előtt, mit nyerhetünk, ha azok megvalósulnak.

Nem árt, ha felkészülünk rá, lesznek olyanok, akiknek nem tetszik majd a változásunk. Lehet, hogy épp azoknak nem lesz ínyére a fejlődésünk, akikhez a legközelebb állunk. Ha évekig, évtizedekig éltünk téves beidegződéseink és mások elvárásai szerint, akkor az új énünk, az új életvitelünk bizony riasztó lehet a környezetünk számára.  Megeshet, bűntudatot érezünk majd azért, hogy a megváltozott viselkedésünkkel kényelmetlenséget, esetleg fájdalmat okozunk a szeretteinknek. Ne tegyük! A fejlődés lehetősége számukra is adott.

Az életvitelünkön változtatni nem lehetetlen feladat. Legtöbbször csak elhatározás kérdése az egész. Ha egyszer igazából rászánjuk magunkat, menni fog. A szívünkre hallgatva pontosan tudjuk, mi az, ami jó nekünk - tegyünk hát érte! Egyedül csak rajtunk áll, hogy álmodjuk az életet, vagy megéljük az álmainkat.

 

<<< Vissza a lap tetejére