Emberi játszmák

A kifejezés Eric Berne, amerikai pszichológus, a tranzakcióanalízis (TA) megalkotójának Emberi játszmák c. könyve nyomán került be mind a szakmai köztudatba, mind a köznapi szóhasználatba. 

Berne értelmezésében a játszma gyakorlatilag a társas interakciók jellegzetesen visszatérő sorozata, van kezdete, közepe vége, és természetesen haszna is, egyféle rejtett nyereség, mely motiválja, sarkallja a játékosokat a részvételre. 

Játszmákkal megszerezhető hozadék lehet például a feszültségcsökkentés, ártalmas helyzetek elkerülése, fennálló egyensúly megtartása, egzisztenciális előny elérése, a simogatás megszerzése. Ez utóbbi fogalmat Berne az intim fizikai érintésre utaló szó kibővített értelmében használja. A simogatás a gyakorlatban sokféle formát ölthet: köszönés, figyelem, bocsánat kérés, elismerő szó, dícséret, bók, taps, gyengéd ölelés, szexuális egyesülés, stb., a tranzakció pedig ezeknek a simogatásoknak a "cseréje".

Érdekes, de nyereségnek számítanak a játszma által létrejövő negatív érzelmek is. Az emberek nagy része ugyanis - egyfajta mazochizmusból - belemegy olyan játszmákba is, amelyekről eleve tudja, hogy a végén kellemetlen érzéseket fog átélni. Sok esetben az ember akkor érzi jól magát, ha haragudhat, ha valamilyen egyéb negatív érzelmet élhet át, vagy ha a nyomorúsága miatt részesedhet mások sajnálatában, együttérzésében.

Mivel a "simogatás" szó a magyar nyelvben kifejezetten pozitív töltetű, a TA hazai terminológiájában általánossá vált a "sztrók" kifejezés használata. Az angol "stroke" szónak ugyan "ütés" a fordítása, de használják a "végigsimít" kifejezésre is.

Ha két vagy több ember valamilyen társas összejövetelen találkozik, egyikük előbb vagy utóbb beszélgetésbe kezd, vagy más módon jelzi, hogy tudomásul vette a többiek jelenlétét. Ezt nevezzük tranzakciós ingernek. Erre egy másik személy olyasmit mond vagy tesz, ami valamilyen módon ezzel az ingerrel kapcsolatos; ezt nevezzük tranzakciós válasznak. Az egyszerű tranzakciós elemzés annak a megállapításával foglalkozik, hogy milyen én-állapotok mozgósították a tranzakciós ingert, és milyenek váltották ki a tranzakciós választ.

Az emberek ugyanis az egymás közötti társas kapcsolatok során személyiségük eltérően érett részeivel fordulnak egymás felé. A mindnyájunkban fellelhető Gyermek, Felnőtt, és Szülő tárgyal, egyezkedik, vall szerelmet vagy éppen veszekszik, ellenkezik, felesel a másikban található Gyermekkel, Felnőttel, és Szülővel.

A Gyermek sok szempontból a személyiség legértékesebb része tud lenni: játékot, kreativitást, spontaneitást kölcsönöz a személyiségnek, azonban ha az emberben lakó gyermeki én zavart, nem egészséges, akkor például függő, megbántott vagy sértődött reakciókat tud csak produkálni. Gyermeki én-állapotunkban olyan gondolatokat, érzéseket és magatartásmintákat ismétlünk meg, amelyeket sok-sok évvel, évtizeddel ezelőtt, a saját gyerekkorunkban gondoltunk, éreztünk és produkáltunk. A Gyermek két formában nyilvánulhat meg. Az egyik az Alkalmazkodó Gyermek, a másik a Természetes / Szabad Gyermek.

A Felnőtt a fennmaradáshoz szükséges. Ez az én-állapot egy információ elemző rész. Adatokat dolgoz fel, valószínűség számításokat végez, következtetéseket von le, indulatok nélkül, józanul dönt. Az ember mindezek segítségével birkózhat meg sikeresen a külvilággal. A Felnőtt szerzi meg a tapasztalatokat arról is, hogy mi jár kudarccal, és mi nyújt örömöt. Amikor személyiségünknek ezt a részét használjuk, akkor a problémamegoldással és a tényszerű kommunikálással foglalkozunk. 

A Szülői rész a szülők, nevelők, vagy más fontos személyek megfigyeléséből, azonosításából és gyakran utánzásából származik. Ennek az én-állapotnak is két része van: a Kritikus Szülő és a Nevelő / Gondoskodó Szülő. A Kritikus Szülő irányít, szabályoz, éles véleményeket mond a másikról, a Nevelő / Gondoskodó Szülő a személyiség megértő, törődő, érzékeny része. A Szülő kommunikációjára jellemzőek az intések, minősítések, szidások, figyelmeztetések, életbölcsességek, de a dicséretek, bátorítások, biztatások is.

Ezek az én-állapotok természetesen folyamatosan, időről-időre, szituációról-szituációra váltakoznak mindenkiben, nem állandósult személyiségtípusokról van szó, hanem bizonyos társas helyzetekben való reakciók osztályozásáról. Egy példa: a férj mindent tudó Szülő pózában oktatja ki az értetlen Gyereket játszó feleségét a családi autó technikai problémájáról, majd ugyanez a feleség másnap a szervizben tökéletesen alakítja a Felnőttet, aki nem hagyja, hogy átverjék a szerelők. 

Sikeres a kommunikáció, ha az üzenetet küldő személy által megcélzott én-állapotból érkezik a válasz. Az ilyen tranzakciókat kiegészítőnek nevezzük. Ezeket tovább lehet bontani szimmetrikus és aszimmetrikus kapcsolatra. Egészen addig, amíg a tranzakciók kiegészítőek maradnak, a kommunikáció elméletileg a végtelenségig folytatódhat.

Ezzel szemben akadozik, vagy teljesen megszakad a kommunikáció, ha nem a megszólított én-állapot válaszol. Ezeket a tranzakciókat keresztezettnek hívjuk. A párbeszéd csak akkor tud érdemben folytatódni, ha az egyik vagy mindkét fél én-állapotot vált.

 

A tranzakciók lehetnek rejtettek is. Ebben az esetben két féle üzenetről beszélhetünk: az egyik a nyilvános, társadalmi szintű, a másik feltáratlan, pszichológiai szintű. Ezek képezik a játszmák "melegágyát".

Az emberek az együtt töltött időt valamilyen formában strukturálják. Erre többféle lehetőség is kínálkozik:

- Visszavonulás (Az illető kivonja magát a társas együttlétből, nem érintkezik, nem kommunikál. Tömegközlekedési eszközön utazó emberek általában ezzel a lehetőséggel élnek.)

- Rítus / Rituálé (Bejáratott, ismétlődő, programszerű rövid kommunikáció, pl. köszönés-elköszönés, felületes érdeklődés.)

- Időtöltés (Ilyen pl. a felek közötti rövidebb-hosszabb csevegés, felszínes társalgás. Ki nyert ..., Mi lett ..., Hát nem borzasztó..., Járt-e már..., Hogy is volt...; jellemző indítómondatok az időtöltésre.)

- Aktivitás (Felnőtt én-állapotok kommunikálnak valamilyen jól meghatározható céllal, vagy valamilyen tevékenységben, munkában vesznek részt.)

- Játszma (A fenti definíciót kiegészítve, a játszma ismétlődésekbe bocsátkozó, a felszínen látszólag hitelt érdemlő, de rejtett indítékú, nyereségvágytól vezérelt tranzakciók sorozata. Ha te nem lennél..., Ennek is te vagy az oka..., Láthatod, hogy mindent megpróbáltam..., Hát igen, de...,  És miért nem..., Én csak segíteni próbálok rajtad..., Egyszer majd örülnek, hogy ismertek...; tipikus játszma szófordulatok, manőverek. Néhány játszmának ezek is az elnevezései. A játszmatár palettája természetesen ettől sokkal szélesebb.)

- Intimitás (Az emberi életvezetés legtökéletesebb formája, a társas érintkezésben részvevő felek hátsó szándék nélkül, titkos, rejtett üzeneteket mellőzve, őszintén, önmagukat adva, érzéseiket és szükségleteiket felvállalva kommunikálnak egymással.)

A játszmáknak jól meghatározható képlete, forgatókönyve van:

H + GyP = V > Á > Sz > Ny

A kezdeményező fél kiveti a horgot, vagy horgokat (H), ami beleakad a másik gyenge pontjába (GyP). Játszma csak akkor kezdődik, ha a horog "betalál". Amennyiben ez nem következik be, az érintkezésből nem lesz játszma. Gyenge pont lehet félelem, érzelgősség, segítőkészség, kapzsiság, idegesség, stb.

A másik fél válaszol (V) az indító lépésére, méghozzá azzal, hogy bekapja a csalit, és ráharap a horogra. Erre a kezdeményező hirtelen szerepet vált az ún. drámaháromszög mentén valamilyen irányba elmozdulva, az áldozat, üldöző, vagy a megmentő bőrébe bújva. Ezek a pozíciók nem fixek, nem a személyiség integráns részei, hanem csupán szerepek, amelyeket fel lehet venni és le lehet tenni, egyszer vagy többször, ritkán vagy gyakran.

A másik, amikor szembesül (Sz) a történtekkel - Berne szavaival élve - áll, mint a szamár a hegyen, azaz ekkor döbben rá, mibe cseppent bele, ám ilyenkor már nem tud kiszállni a játszmából.

A tranzakció utolsó lépése a nyereség (Ny) bezsebelése, amelyben mindkét fél megerősíti a saját én- és világképét, elkönyvelik, hogy az élet már csak olyan, amilyen.

A TA szerint a nyereség "kiélvezése" egy későbbi időpontra is áttolható. Ezekre az esetekre a szakirodalom a "zseton" kifejezést használja. A pillanatnyi kis nyereségeket nem éli meg az illető, hanem gyűjti azokat, amelyeket aztán térben és időben egy másik ponton bevált, mint ahogy a kaszinóban a zsetonokat szokták. Hogyan kell ezt érteni? Egy, a munkájával, főnökével, körülményeivel, stb. elégedetlen alkalmazott egész nap gyűjtögeti a düh, méreg, idegesség nevű zsetonokat, amelyeket aztán odahaza, a családja körében vált be, rájuk zúdítva minden frusztrációját.

Az aktuális játszma lefutása után újabb kezdhető.

Egy példa:

 

A. (kiveti a horgot): Nagy gondok vannak a munkahelyemen.

B. (belemegy a csőbe): Na mesélj!

A. (mesél, majd felsóhajt): Hát, most mi a fenét csináljak?!

B.: Beszélhetnél esetleg négyszemközt a főnököddel.

A.: Az a baj, hogy… (tetszőleges kifogás)

B.: És miért nem váltasz munkahelyet?

A.: Hát igen, az jó lenne, de… (tetszőleges kifogás)

B. (némileg csüggedten): És miért nem próbálod meg azt, hogy… (tetszőleges ötlet)

A.: Hát igen, de… (tetszőleges kifogás)

B. (tehetetlenül elhallgat)

A. (ő is hallgat egy kicsit, majd besöpri a nyereséget): Mindegy, hagyjuk… Gondoltam, hogy nem fogsz tudni segíteni…

Amitől ez a párbeszéd játszma, az a következő:

A-nak nem segítségre volt szüksége, hanem arra, hogy megerősíthesse a világképét: „Rajtam nem lehet segíteni.”

A. (tudattalanul) az első pillanattól tisztában volt azzal, hogy B. nem fog tudni segíteni rajta.

B. pontosan tudta, hogy A. egyetlen ötletét, javaslatát sem fogja elfogadni.

Ennek ellenére a végén mindketten „rettenetesen meglepődnek”, hogy a dolgok így alakultak.

A beszélgetés végén B. zavarban van, rosszul érzi, esetleg szégyelli magát. Ezek az érzések nem mások, mint az ő nyereségei, ezért ment bele a játszmába.

A legtöbben benne vagyunk egy vagy több játszmában, gyakran a tudtunkon kívül.

A szerepek, a tranzakciók és az ezekből létrejövő játszmák hozzátartoznak az élethez, gördülékenyebbé, érdekesebbé, szórakoztatóbbá és sokszor elviselhetőbbé teszik azt. Bizonyos esetben a játszmák hozzájárulnak a lelki egyensúly fenntartásához is. A TA kimondja, hogy akármilyen is legyen a társas érintkezés, mindig jobb, mintha egyáltalán nem lenne, mert az ingeréhség így valamilyen szinten kielégítődik. Baj csak akkor van, ha valaki berögzül, belekérgesedik szerepeibe és valamelyik játszmáját életre-halálra kezdi játszani.

A játszmázás felfüggeszthető, leállítható. Ehhez első lépésként be kell ismernünk, fel kell vállalnunk, hogy valamilyen nyereség érdekében játszmát, vagy játszmákat folytatunk. Ezt követően belső, önmagunkon végzett munkával fel kell térképezni a valódi szükségleteinket, vágyainkat, rejtett szándékainkat, tudatosítani kell az esetleges gyenge pontjainkat. Igyekezzünk felnőtt-én állapotból hitelesen, őszintén kommunikálni. Mondjuk ki, mit szeretnénk és mit nem.

Ne csak kapni akarjunk simogatást (figyelmet, elismerést, bátorítást, dicséretet, stb.), hanem kezdjünk el adni is! De ne essünk abba a hibába, hogy elhalmozzuk a környezetünkben élőket hamis, manipulatív pozitív sztrókokkal! Ezt a fajta őszintétlen simogatás osztást a tranzakcióanalízis találóan habcsók dobálásnak nevezi.

A játszmák felszámolásánál elengedhetetlen a másikra való odafigyelés. Vajon mi mozgathatja őt? Mit akar elérni a játszmával? Mire van szüksége? Ha a partner nem tudja kimutatni az érzéseit, kérdezzünk rá! A kedvesség, a játékosság és a humor sokat segíthet a kérdések tisztázásában!

Végül, de nem utolsó sorban, jó, ha felhagyunk az összehasonlítgatással, a versengéssel, az egó párbajjal. Ezek nagyon sok játszmát hívnak életre, amelyeknek a rejtett céljuk a fontosság, jelentősség, értékesség, stb. fitogtatása és mások által való elismertetése.

Minél kevesebb játszma van az életünkben, annál szabadabbak vagyunk!

 

Forrás: Internet / www.pszichoblog.blogter.hu, www.mipszi.hu, www.hazipatika.com

Forrás II: Könyv / Eric Berne - Emberi játszmák

Forrás III. Könyv / Eric Berne - Sorskönyv

 

<<< Vissza a lap tetejére

<<< Vissza a Hasznos holmik menüponthoz