Gondolatok az elengedésről

„A neheztelés olyan akadály, amely meggátolja, hogy magunkat és másokat szeressünk. Nem a másikat büntetjük vele, hanem magunkat. A neheztelésünk nem hagyja, hogy jól érezzük magunkat, és élvezzük az életet, hogy harmóniában éljünk a világgal. Megannyi megkeményedett dühgombóc szorítja a torkunkat. A megbocsátás és az elengedés fellazítja és szétoszlatja őket. Ha elengedjük a neheztelést, ez nem jelenti azt, hogy megengedjük a másiknak, nyugodtan tegyen velünk bármit. Azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami a múltban történt, és kijelöljük a határokat a jövőre nézve.”

„Választás kérdése, hogy jól érezzük-e magunkat. Mi választjuk a bűntudatot is. Ha indokolt, arra int, hogy letértünk az ösvényről. De szerepe ezzel véget ér. Ha elmerülünk a bűntudatban, ezzel lehetővé tesszük, hogy mások manipuláljanak. A bűntudat azt érezteti velünk, hogy nem vagyunk elég jók. Meggátolja, hogy meghúzzuk a határokat, vagy más egészséges módon óvjuk integritásunkat. Lehet, hogy bűntudattal reagálunk ösztönösen bizonyos eseményekre. De már tudjuk, hogy nem muszáj bűntudatot éreznünk. Ha elkövettünk is valamit, amivel megsértettünk bizonyos értékeket, a túlzott bűntudat nem oldja meg, csak felnagyítja a problémát. Tedd jóvá, ami miatt bűntudat ébredt benned! Aztán engedd el!”

„Az át nem élt szomorúság gátolhatja a szeretetet és örömöt a jelenben. A múltban sok mindent mondtunk magunknak a fájdalom palástolására: Nem is fáj olyan nagyon… Ha várok, lehet, hogy megváltoznak a dolgok… Nem olyan nagy ügy… Hamar túl leszek rajta… Ha megpróbálom megváltoztatni őt, nekem nem is kell megváltoznom. Tagadtuk, hogy fáj, mert nem akartuk érezni a fájdalmat. Meg nem oldott ügyeink nem tűnnek el. Újra meg újra előjönnek, amíg oda nem figyelünk, amíg nem foglalkozunk velük kellőképpen, amíg be nem gyógyítjuk a sebeket. Ez az egyik, amit megtanulunk a gyerekkori vagy társfüggőségből való kigyógyulásunkkor. Sokunknak nem voltak meg a kellő eszközei, támogatása és biztonságérzete ahhoz, hogy beismerje és elfogadja a fájdalmat. Ez érthető. De lassan, óvatosan megnyílunk érzéseink előtt. Átérezzük, aminek létét oly sokáig tagadtuk. Nem azért, hogy legyen okunk másokat hibáztatni vagy szégyellni magunkat, hanem azért, hogy felkészüljünk egy jobb életre. Jó, ha sírunk, amikor sírnunk kell és átérezzük a szomorúságot, amit régóta hordozunk. Átérezhetjük, majd elengedhetjük. A gyász megtisztító folyamat. Az elfogadás folyamata. Átemel a múltból a jelenbe s egy olyan jobb jövőbe, ahol nem szabotáljuk el saját igényeinket.”

„Egy probléma megléte nem jelenti azt, hogy az élet szörnyű és csupa negatívum. Ha valamilyen problémánk támad, attól még nem vagyunk defektesek. Mindenkinek vannak megoldásra váró problémái. A gyógyulási folyamatban megtanulunk a megoldásra összpontosítani. Először meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az adott probléma a miénk-e. Ha kiderül, hogy nem, valójában az a gond, hogy nem őriztük jól a határainkat. Ezután kell megkeresnünk a legjobb megoldást. Ez lehet valamilyen cél kitűzése, segítségkérés, információk gyűjtése, aktív cselekvés. Vagy éppen az elengedés.”

„Néha nem tudjuk, hogyan tovább. Összezavarodunk, mintha felhő ereszkedne agyunkra. Nem tudjuk, mi legyen a következő lépés, milyen irányba tartsunk. Ilyenkor kell megállnunk, útmutatást kérnünk és megpihennünk. Ilyenkor kell elengednünk a félelmet. Várj! Érezd a zavart és a káoszt, azután bocsásd el! Az ösvény magától meg fog mutatkozni. Kiderül, mi legyen a következő lépés. Most még nem kell tudnunk, idejében meg fogjuk tudni. Bízz ebben! Lazíts és bízzál!”

„Engedj el minden negatív, korlátozó, magadat eleve kudarcra ítélő hiedelmet – azokat is, amelyek tudatalattid legmélyén rejtőznek. A hiedelmeid valóságot teremtenek. Engedd el őket! Engedd el őket onnan, a mélyről, ahol félelmeid, neheztelésed, negatív hiedelmeid lakoznak! Hagyd, hogy a felszínre kerüljenek! Fogadd el őket; add át magad nekik! Érezd a nyugtalanságot, amelyeket benned okoznak! Aztán hagyd, hogy eltűnjenek! Hagyd, hogy új hitek kerüljenek a régiek helyére! Hagyd, hogy béke, öröm és szeretet vegye át a félelem helyét! Engedd meg magadnak és testednek, hogy bocsássa el a félelmet, a neheztelést, a negatív hiedelmeket! Bocsásd el mindazt, ami már nincs javadra! Bízzál benne, hogy meggyógyulsz, és készülj fel arra, hogy elfogadd a jót!”

„Kapcsolati függőségünk magja a félelem. Félelmünk arra indíthat, hogy irányítani próbálunk különféle helyzeteket, és közben elhanyagoljuk magunkat. Sokan oly régóta élünk félelemben, hogy már nem is címkézzük félelemnek. Megszoktuk, hogy aggódunk, és levertek vagyunk; ezt érezzük normálisnak. A béke és megnyugvás kényelmetlen is lehet. Esetleg valamikor helyénvaló és hasznos volt a félelem. Esetleg ez indított arra, hogy védjük magunkat, valahogy úgy, ahogy a katonákat segíti a félelem a túlélésben. De most, a gyógyulás útjára lépve, már másképp látjuk a dolgot. Itt az ideje, hogy köszönetet mondjunk régi félelmeinknek túlélésünkért, majd búcsút intsünk nekik. Isten hozott béke, bizalom, elfogadás és biztonság! Nincs szükségünk többé a sok félelemre. Odafigyelhetünk egészséges félelmeinkre, és szélnek ereszthetjük a többit.”

„El kell engednünk a régi „programot” - ama hiedelmeket és viselkedésmódokat, amelyek megzavarhatják a jó dolgok befogadását. Sokunknak erős szabotáló programja van, amelyet még gyerekkorában sajátított el; most ezeket el kell engednünk.”

„Egyszerre csak egyet! Mindössze ennyit kell tennünk. Nem kettőt egyszerre, hanem csak egyet, és azt is szép nyugodtan. Egyszerre csak egy feladatot. Egyszerre csak egy érzést. Egyszerre csak egy problémát. Egyszerre csak egy lépést. Egyszerre csak egy örömöt! Lazíts! Engedd el az örökös sürgetést! Nyugodtan tedd a dolgodat! Egyszerre csak egyvalamivel foglalkozz!”

„Szükségleteink pontos megfogalmazása után van egy újabb lépés ahhoz, hogy megkaphassuk, amit szeretnénk, illetve, amire szükségünk van. Ez a lépés a gyógyulási folyamat egyik spirituális iróniája; ugyanis vágyainkat és szükségleteinket egyszerűen elengedjük, miután oly sok nehézség árán sikerült őket meghatároznunk. Elengedjük, lemondunk róluk - gondolati, érzelmi, spirituális és fizikai szinten. Ez olykor azt jelenti, hogy feladjuk a dolgot. Nem mindig könnyű eljutni idáig, de rendszerint éppen ide kell eljutnunk. Milyen sokszor megesett velem, hogy először tagadtam, amire vágytam, aztán megtettem mindent, hogy meghatározzam igényeimet, azután pedig bosszankodtam és ideges lettem, amiért nincs meg, amire vágyom, és fogalmam sincs, hogy kaphatom meg. Ha ilyenkor megpróbálom úgy irányítani vagy befolyásolni a dolgokat, hogy mégis megkapjam, rendszerint még rontok is a helyzeten. A keresgélés, a folyamat irányítására tett próbálkozás általában csődöt mond. Elkeseredésemre rá kell jönnöm, hogy el kell engednem a dolgot. Néha el kell jutnom arra a pontra is, amikor kimondom: „Már nem is akarom! Tudom, hogy fontos lenne, de nem tudom úgy irányítani az életemet, hogy megkaphassam. Már nem érdekel. Abszolút boldog leszek nélküle, sőt annak reménye nélkül is, hogy megkapom, mert épp a reménykedés készít ki leginkább: minél inkább reménykedem, annál jobban kikészülök attól, ha nem kapom meg.” Nem tudom, a folyamat miért éppen így működik. Csak annyit tudok, hogy nálam így működik. Gyakran megkaphatjuk, amire igazán vágyunk, vagy amire igazán szükségünk van. Vagy még annál jobbat is. Az elengedés része annak, hogy megkaphassuk.”

 

Forrás: Könyv / Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció

 

<<< Vissza a lap tetejére

<<< Vissza a Hasznos holmik menüponthoz