Rövid történetek

Velős, elgondolkodtató történetek, megszívlelendő jó tanácsok, innen-onnan:

 

Menny és Pokol I.

Az öreg szerzetes az út mentén ült. Szemét lehunyta, lábát keresztbe tette, keze az ölében nyugodott, így elmélkedett. Meditációját hirtelen egy szamuráj nyers, követelődző hangja szakította félbe:

 - Hé, öreg! Taníts meg, mi a menny és a pokol!

Az agg először úgy tett, mintha nem hallotta volna, semmi jelét sem adta, hogy válaszolni óhajt. Ám szemhéja lassanként felemelkedett, szája szögletében halvány mosolyféle játszott, ahogy a harcos szemlátomást másodpercről másodpercre türelmetlenebbül várta a feleletet.

- Te kívánod tudni menny és pokol titkait? - szólt végre. - Te, aki oly ápolatlan vagy? Kezedhez és lábadhoz szenny tapad. Hajad fésületlen, leheleted bűzös, kardod rozsdás és elhanyagolt. Csúf vagy, s fura gúnyát adott rád az anyád. Te, épp te kérdezel engem mennynek és pokolnak titkairól?

A szamuráj irtózatosat káromkodott. Kirántotta kardját, és feje fölé emelte. Arca karmazsinvörösre váltott, nyakán ujjnyira kidagadtak az erek, míg arra készült, hogy lecsapja a szerzetes fejét.

- Ez a pokol - szólt halkan az öreg, épp abban a pillanatban, amikor a penge zuhanni kezdett.

A másodperc tört része alatt elképedés, félelemmel vegyes tisztelet lett úrrá a marcona hadfin, meg együttérzés és szeretet e szelíd lény iránt, aki nem sajnálta kockára tenni saját életét, hogy őt taníthassa. Félúton megállította fegyverét, s szeme megtelt a hála könnyeivel.

- Ez pedig - magyarázta a szerzetes - a menny.

 

Menny és Pokol II.

Egy ember mennyről és pokolról beszélgetett az Úrral.

- Jöjj, lásd a poklot! – mondá az Úr.

Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy pörkölttel telt, hatalmas üstöt. Csonttá-bőrré soványodtak, az arcuk kétségbeesett. Mindegyikük kanalt tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott, de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint a saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni az ételt. Leírhatatlanul szenvedtek.

- Most pedig jöjj velem a mennyországba! – hívta a férfit egy idő múlva az Úr.

Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba, mint az első: ugyanaz a húsos üst, ugyanolyan sok ember, ugyanolyan hosszú nyelű kanalak. Csakhogy itt mindenkin látszott, hogy boldog és jól táplált.

- Nem értem – csodálkozott a férfi. – Miért boldogok ezek és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz.

- Ó, ez igazán egyszerű – mosolyodott el az Úr. – Az itteniek megtanulták etetni egymást.

 

Az élet titka

Amikor a világ még nagyon fiatal volt, Olümposz istenei megteremtették a földet és az embert, a madarakat, állatokat, a tengeri lényeket, a növényeket, virágokat, minden élő dolgot. Egyetlen dolog maradt hátra. El kellett rejteni az élet titkát úgy, hogy az ember ne találhassa meg, amíg nem válik elég éretté és tapasztalttá, hogy már birtokába juthasson.

Az istenek csak vitatkoztak, csak vitatkoztak, hová rejthetnék az élet titkát. Az egyik ezt mondta: „Rejtsük el a magas hegyekben. Ott sosem fogja megtalálni az ember.” Egy másik ezt válaszolta: „Végtelen kíváncsisággal és ambícióval áldottuk meg az embert, és meg fogja mászni a legmagasabb csúcsokat is.”

Az egyikük azt javasolta, hogy az élet titkát rejtsék a tengerek mélyére. Egy másik ezt válaszolta: „Az embert végtelen képzelettel áldottuk meg, és azzal a vággyal, hogy felfedezze a világát. Előbb vagy utóbb el fog jutni a legnagyobb mélységekbe.”

Végül az egyik isten előállt a megoldással. „Rejtsük el az élet titkát oda, ahol az ember a legkevésbé fogja keresni. Oda, ahová akkor fog eljutni, amikor már minden más lehetőséget kimerített és kész a titok megismerésére.”

„És hol van ez?” – kérdezték az istenek. Mire a válasz: „Az emberi szív legmélyére fogjuk rejteni.” És ezt tették.

 

Aki mer, az nyer!

Két magocska lapult egymás mellett a termékeny tavaszi talajban.

Az első így szólt:

- Ki akarok hajtani! A földbe mélyesztem a gyökereimet, és felszínre török sarjaimmal. Kibontom zsenge rügyeimet, hogy lobogóként hirdessék a kikelet érkezését. Érezni akarom a nap melegét, hadd hulljon szirmaimra az áldott hajnali harmat!

Ezzel kicsírázott.

A második így szólt:

- Félek. Ha a mélybe eresztem a gyökereimet, ki tudja, mi vár rájuk odalent, a sötétben. Ha kibújok a felszínre, esetleg megsérülhetnek érzékeny sarjaim. És mi lesz, ha rügyeket fakasztok, és egy csiga le akarja rágni őket? Ha pedig kinyílnak a bimbóim, valami kisgyerek kiszaggathat miattuk tövestül. Nem, inkább nyugton maradok, amíg biztonságban nem érzem magam.

Ezzel várt.

Egy tyúkanyó eleség után kapirgált az üde tavaszi mezőn. Rátalált a várakozó magocskára, és bekapta.

Tanulság: aki nem mer kockáztatni és fejlődni, azt felfalja az élet!

 

A két farkas

Egyszer, réges-régen, egy idős, bölcs cherokee indián így tanította az unokáit az élet dolgairól:

- Harc dúl bennem, egy szörnyű háború két farkas között.

Az egyik farkas testesíti meg a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt, az önteltséget, a fennhéjazást, az önsajnálatot, a bűntudatot, a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi érzést, a hazugságot, a hamisságot, a büszkeséget és az egót.

A másik farkas a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, az együttérzést, a derűt, a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet, a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget, és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is, és minden élő emberben itt a földön.

A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját: 

- Melyik farkas fog győzni?

Az öreg cherokee egyszerűen ezt felelte:

- Az, amelyiket tápláljuk.

 

Egy pillangó története

Az úton, miközben a dolgára sietett, egy férfi meglátott egy kis pillangót, ahogy az megpróbált kibújni az őt körülvevő selyemgubóból. A férfi elbűvölve nézte a pillangót, ahogy az vergődött, hogy testét kiszabadítsa az apró lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a küzdelem véget ért. A pillangó nem mozdult. Mindent megtett, amit tudott és már semmi többre nem képes.

A férfi elhatározta, hogy segít a pillangónak. Zsebébe nyúlt, elővette a kését, és egy gyors mozdulattal széthasította vele a selyemgubót. A pillangó azonnal kiszabadult. De a teste gyenge volt még, szárnyai fejletlenek és összeaszottak, így nem tudott felröppenni. A férfi csak várt és várt, de semmi sem történt, a pillangó nem volt képes repülni.

A férfi csodálkozott. Hiszen segített a pici lénynek kiszabadulni a fogságból. Nem értette meg, hogy a fáradtságos küzdelem, a kínlódás, a selyemgubó szűk nyílásán való nehézkes átjutás természetes, és hozzátartozik a pillangó teljes kifejlődéséhez.

Így vagyunk ezzel mi is. Néha nekünk is nehézségekre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődni tudjunk.

Ezért, ha legközelebb akadályt gördít eléd az élet, ne panaszkodj, hanem azt nézd, ha megoldod a problémát, az hogyan járul hozzá a fejlődésedhez!

 

Lépj egyet feljebb!

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, hogy mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni, nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.

Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami különöset csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, az mindig lerázta magáról és egyre feljebb araszolt. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden féle-fajta szemetet fog rád hányni. A saját kutadból való kimászás trükkje, hogy lerázd a mocskot magadról és tegyél egy lépést. Minden nehézség csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, és nem állsz meg!

Szóval, rázd meg magad és lépj egyet feljebb!

 

A természetfölötti hallás

Történt egyszer, hogy egy indián sétált New York-ban, a nem indián barátjával együtt. A Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, a város zaja szinte süketítő volt: nyüzsgött a hömpölygő tömeg, az autósok nyomták dudáikat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkon, az óriás kivetítőkről reklámok harsogtak.

Egyszer csak megszólalt az indián.

- Hallok egy tücsköt.

- Az nem lehet - mondta a barátja - ekkora zajban, hogy lehetne meghallani egy tücsköt?

- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!

- Ez őrültség! - mondta a barátja.

Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult, az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátjának leesett az álla.

- Ez hihetetlen! Neked természetfölötti hallásod van!

- Nem - válaszolta az indián - semmivel sem különbözik a tiedtől. A dolog csak azon múlik, mire figyelsz jobban.

- Ez lehetetlen, én sosem hallanék, meg egy tücsköt ebben a zajban!

- Dehogyis nem, hidd el, az egész csak azon múlik, hogy mi a fontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.

Az indián kivett zsebéből néhány pénzérmét és földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon a pénzérmék, amik szétgurultak, nem a sajátjuk-e.

- Látod mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi a fontos számodra!

 

Kőbe vésve

Két barát vándorolt a sivatagban. Hosszú útjuk során egy alkalommal nagyon összevesztek, szó szót követett, majd az egyik barát képen törölte a másikat, aki látszólag nagyon megsértődött, és anélkül, hogy bármi mást is mondott volna, ujjával beleírta a homokba:

„Ma a legjobb barátom megütött!”

Mentek tovább a dűnék között, és hamarosan egy gyönyörű oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek a pálmafák között megbúvó tóban. Az a barát, amelyik a pofont kapta, egyszer csak fuldokolni kezdett, de a társa gyorsan odaúszott hozzá és kimentette őt. Magához térvén, fogott egy követ, odalépett egy homokból kiálló szikladarabhoz és belevéste:

„Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!”

Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:

- Mikor megütöttelek, a homokba írtad. Amit most tettem, azt meg kőbe vésted. Miért?

A másik azt válaszolta:

- Mikor valaki megbánt, csak a homokba szabad feljegyeznünk, hogy a megbocsátás szele elfújja a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki és semmi se törölhesse el azt!

 

A tréfás kedvű bölcs

Egy bölcs ember - hogy szórakoztassa a társaságot - vicceket mesélt. A mulatságos, velős történetek csattanóin mindenki harsányan nevetett. Egy idő után úgy gondolta a bölcs, hogy megtréfálja a közönséget. Elmondta ugyanazt a viccet, mint amit egy perccel korábban. Aztán újra elmesélte. És újra és újra. A poénokon egyre kevesebben nevettek, sőt néhányan zavarodottan néztek egymásra. Amikor már senki sem nevetett, a bölcs elmosolyodott és így szólt:

- Ha nem nevettek ugyanazon a viccen újra és újra, akkor áruljátok el, miért siránkoztok ugyanaz miatt annyiszor?

 

A fásultság ára

Ha beteszünk egy békát a hideg vízbe, vidáman úszkál majd benne. Ez nem meglepő, hiszen az állat kedveli a hűs vizet.

Ha azonban forrásban lévő vízbe tesszük, megpróbál kiugrani belőle. Ez sem meglepő, hiszen a forrásban lévő vízben az állat súlyosan megsérülne, vagy elpusztulna.

Most jön azonban a különös dolog. Ha hideg vízbe tesszük a békát és fokozatosan növeljük a folyadék hőfokát egészen addig, amíg forrni nem kezd, a békának eszébe sem jut elmenekülni. Lassan hozzászokik a változáshoz és megadja magát a halálnak.

 

A két szerzetes

Két szerzetes haladt egy esőzésekkel sújtott vidéken. Elérkeztek egy óriási pocsolyához, ami olyan széles volt, hogy képtelenség volt megkerülni. A pocsolya szélén álldogált egy fiatal hölgy is, ruhájának szélét emelgette, és éppen azt vizsgálta, hogyan kelhetne át ezen a nagy pocsolyán.

A fiatalabb szerzetes, odalépett a hölgyhöz, minden különösebb teketóriázás nélkül felkapta, és átvitte a túloldalára.

Az átkelés után a szerzetesek órákig némán folytatták útjukat. Az idősebb egyre mérgesebben lépkedett, érezhetően nőtt benne a feszültség, míg egyszer csak kitört:

- Mi szerzetesek nem érinthetünk meg asszonyokat, ősi parancsolatok tiltják! Te miért tetted ezt? - kérdezte társát.

- Én már letettem a hölgyet. - válaszolta a fiatal szerzetes. - Te még cipeled, barátom?

Te milyen terheket cipelsz magaddal? És mióta? Nem kellene már letenned őket? Gondolkodj el ezen!

 

Történet a megbocsátás fontosságáról

Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.

Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.

A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben.

Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.

Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a kartondoboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.

Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor, amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva, a valóságban azonban ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!

 

Magunkkal kezdjük!

A westminsteri apátság kriptájában az alábbi sorokat vésték egy anglikán püspök síremlékére:

Mikor ifjonti képzeletem még szabadon szárnyalt, arról álmodoztam, hogy megváltoztatom a világot. Ahogy idősebb és bölcsebb lettem, beláttam, hogy a világ nem változik, így kissé visszafogtam vágyaimat, s már csak arra áhítoztam, hogy hazámat változtassam meg.

Ám bebizonyosodott, hogy ez is keresztülvihetetlen.

Életem alkonyán utolsó, kétségbeesett kísérlettel családomat igyekeztem megváltoztatni, a hozzám legközelebb állókat, de sajna ebből sem lett semmi.

Most, a halálos ágyamon fekve, egyszerre ráeszméltem: ha először önmagamat változtatom meg, akkor például a családomat is mássá tehettem volna.

Az ő ihlető ösztönzésükre azután jobbra fordíthattam volna hazám sorsát, és ki tudja, talán még a világot is megváltoztatom.

 

Szókratész tripla szűrője

Szókratész egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:

- Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?

- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?

- Nem. - válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és…

- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem. Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?

- Nem, épp ellenkezőleg.

- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?

- Nem igazán.

- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?!

 

A létra

Ugyanazon az úton járt haza, évtizedek óta. Amikor a szomszéd telken építkezni kezdtek, mély gödör zárta el útját. A megszokott úton haladva nem vette észre, beleesett. Jól megütötte magát. Kimászni nem tudott. Kiabálni kezdett segítségért. 

Az arra jövő pszichológus készségesen ajánlotta fel a segítségét, megvizsgálta a gödör kiterjedését, mélységét, összehasonlította azt más ilyen élethelyzetekkel és a férfi személyiségével. Kifejtette ezek összefüggését, egymásra hatását, majd ezek figyelembevételét ajánlva elköszönt. 

Hamarosan megállt egy pszichoterapeuta is a gödör szélén. Leguggolt, hogy közelebb legyen klienséhez, érdekes kérdéseket tett fel a férfi múltjára vonatkozóan, majd a korábbi gödörbeeséses tapasztalatait és az onnan való kikászálódás lehetőségeit illetően. Mivel az áldozat még sohasem volt ilyen helyzetben, hozott neki egy ásót, és ajánlotta, ásson mélyebbre, ott majd rálel a megoldás gyökereire. Aztán, munkájával elégedetten, folytatta útját. 

Bibliaórára menet megállt a kiáltozás hallatára egy lelkész is. Meghallgatta a szomorú történetet, majd megkísérelte biblikus összefüggésbe állítani, és hitbéli tanítást nyújtani. Elmondta a 130. zsoltárt: "A mélységből kiáltok hozzád, Uram...", majd áldást kívánva elsietett a bibliaórára. 

Az arra járó szociális munkás azonnal beugrott az áldozat mellé a gödörbe, hogy tisztázza vele, melyik biztosítónál jelentheti majd be kártérítési igényét, és utána fekvőtámaszokat végeztetett a férfival, hogy az majd képessé váljék önerejéből kimászni a mélységből. 

Szerencsére arra sétált egy pszichiáter orvos is. Röviden diagnosztizálta a kórképet, majd táskájából néhány tablettát vett elő, melyeket a bajba kerültnek - a dózis pontos megjelölésével és a lehetséges mellékhatásokról való felvilágosítással - vigyázva ledobott. 

Már későre járt, amikor az edzésről hazafelé tartó kisfiú rácsodálkozott a gödörbe kerültre. - Tessék mondani, elhozzam a létránkat? - kérdezte. Elhozta. Kimászott... 

 

Király és a gyűrű

Egyszer, réges-régen élt egy király, akinek mindene megvolt, csak a lelki békéje hiányzott: hangulata minden nap folyton a jókedv, az öröm és a levertség, a szomorúság között hullámzott.

A királyt már a legkisebb incidens is teljesen kiborította, és a boldogsága pillanatok alatt változott át csalódássá és keserűsséggé. Hosszú évek teltek így el, és az uralkodó egy idő múlva belefáradt önmagába és az életbe.

Amikor saját állapota miatt már a birodalma irányítása is veszélybe került, kétségbeesésében maga elé hívatta a királyságban élő, megvilágosodott ember hírében álló öreg bölcset. Amikor az megérkezett, így szólt hozzá:

- Azt mondják, hogy messze földön te bírsz a legnagyobb tudással. Tudsz-e nekem olyan tanácsot adni, ami az életembe kiegyensúlyozottságot és nyugalmat hozna? Bármennyit is kérsz érte, csak mondd meg az árát, megfizetem.

A bölcs így felelt:

- Királyom, talán tudok rajtad segíteni. Adj nekem egy kis időt, hamarosan visszatérek hozzád a tanácsommal. De mivel jó és igazságos király vagy, nem kérek érte semmit, azt ajándékba adom neked.

A bölcs néhány hét múlva újra megjelent a palotában, és átnyújtott a királynak fából faragott ládikát. A király kinyitotta, s abban egy egyszerű aranygyűrűt talált. A gyűrűbe egy mondat volt vésve:

"Egyszer ez is el fog múlni."

- Mit jelent ez? - kérdezte csodálkozva a király.

A bölcs így felelt:

- A mai naptól kezdve mindig viseld ezt az ékszert! Bármi is történjék veled, mielőtt azt jónak vagy rossznak minősítenéd, érintsd meg a gyűrűt, és olvasd el a rajta lévő szavakat! Ha így teszel, és megérted, hogy semmi sem tart örökké, akkor békességben élsz majd!

 

Forrás: Internet

 

<<< Vissza a lap tetejére

<<< Vissza a Hasznos holmik menüponthoz