SMART - célkitűzés okosan
A világon rengeteg célkitűző és után követő elmélet létezik, ezek közül az egyik legismertebb az ún. SMART módszer.
A „smart” szó angolul azt jelenti, hogy okos, ügyes, ebből adódóan a technika elnevezése a jövőbeli terveink meghatározásának helyes, ésszerű módjára utal.
A SMART egy mozaikszó, az alábbi szavak kezdőbetűiből tevődik össze:
Specific, Measurable, Attractive, Realistic, Time-based
Magyarul:
Specifikus: A célnak egyéninek, sajátosnak, és egyértelműnek kell lennie. A jól, pontosan megfogalmazott cél már fél siker. Ez jelöli ki az irányt, ez mutatja, merre menjünk. Nélküle csak a sötétben tapogatóznánk.
Mérhető: A haladásról szükséges valamilyen visszajelzést kapnunk, ebből tudjuk, hogy közelebb jutottunk-e a célunkhoz. Ha egy cél nem mérhető, akkor azt sem fogjuk tudni, hogy egyáltalán elértük-e, és úgy-e, ahogyan azt eredetileg akartuk.
Attraktív: A célkitűzés akkor jó, ha az folyamatosan motivál, inspirál bennünket. A vonzódás fog fűteni, lelkesíteni, ösztönözni a kijelölt végponthoz vezető út során.
Reális: Olyan célt kell választanunk, amely megvalósíthatóságának van realitása. Elérhetetlen, irreális célt felesleges kitűzni. Ha túlságosan magasra célzunk, akkor a kudarc borítékolható, a csalódás pedig csak elkeseredettséget, frusztrációt fog szülni.
Tervezhető: A kitűzött célhoz kell kötődnie egy konkrét időpontnak is. Ha ez nincs meghatározva, akkor félő, hogy halogatni, tologatni fogjuk az eléréshez szükséges lépések megtételét.
Ha a tervezéskor szem előtt tartjuk a fenti öt pontot - na meg persze, ha meg is dolgozunk a sikerért - akkor az eredmény biztosan nem marad el!
Ugyan a SMART módszer kritériumai között nem szerepel az írásbeliség, de jól tesszük, ha le is írjuk a céljainkat és egy jól látható helyre kitűzzük azokat. Egyrészt papíron könnyebben lehet tervezni, mint fejben - ráadásul a dokumentálás segít emlékezni is -, másrészt, ha leírunk valamit, az már egyfajta elköteleződést jelent az adott dolog mellett, így sokkal valószínűbb, hogy munkálkodni is fogunk a céljaink megvalósításán.
Forrás: Internet / www.boldogsagtervezes.hu, www.verto.blog.hu